Telitalálat: autószerviz 11. kerület

Kinek mi a fontos? Nekem az, hogy az autószerviz a 11. kerületben legyen, hamar kapjak időpontot és jó munkát végezzenek az autómon. Nem mai darab, 22 éves, de bőven van még benne jó néhány kilométer. Néha elromlik valami az elektronikáján, a fékekkel és futóművel gyakrabban kell foglalkozni, mint egy fiatal kiadáson. Fontos volt tehát, hogy a kiválasztott autószerviz a 11. kerületben rendelkezzen elektromos és mechanikus műhellyel is, hogy ne kelljen kétfelé rohangálnom. A saját ismerőseim nem tudtak ebben segíteni, illetve megmondom őszintén, nem is bízom meg akárki javaslatában. Mivel sem a baráti társaságban, sem a családban nincsenek olyan műszaki érdeklődésű és tudású emberek, akiknek ilyen téren adnék a szavára, gondoltam jobb, ha magam keresek autószervizt a 11. kerületben. Így csak magamra haragudhatok, ha esetleg rosszul döntök és nem másokat fogok hibáztatni. Nem csináltam mást, mint hogy beírtam a netes keresőbe: autószerviz 11. kerület. A találatokat szimpátia szerint rangsoroltam, meglátogattam a honlapokat is, majd tettem egy kört élőben. Megnéztem, hogy zajlik a munka, egyáltalán zajlik-e. Az egyik autószerviz előtt a 11. kerületben járó motorral álltam, épp egy telefonhívásom volt, amikor láttam, hogy a műhelybe éppen betérő valaki, megáll, visszanéz. Amikor kiszálltam az autóból, biccentett is felém és csak annyit kérdezett: vezérlés? Fogalmam sem volt, hogy miért mondja ezt, de bementem és kértem időpontot az autóm átvizsgálására. Valóban volt probléma a vezérléssel, ideje volt cserélni.

Tudom hova menjek autoszerviz 11. kerulet - extraautoszerviz.hu

Most már ide járok

Örülök, hogy így találtam rá a kedvenc autószervizemre az Extra Autóra itt a 11. kerületben. Van elektromos és mechanikus műhely is, így sem a klímával, sem az elektromos ablakkal, sem a kuplunggal nem kell három helyre szaladnom. Az elektromos műhelyben indítómotor, generátor javítására tudok bejelentkezni, de ha a riasztóval lenne gondom, abban is tudnak segíteni. A klímát már említettem, de bizonyos kényelmi funkciók beszerelését is vállalják. A mechanikus műhelybe mehetek kuplungozni, vezérlést cseréltetni, de a fékeket és a futóművet is itt nézetem át és javíttatom, ha szükség van rá.