A jó szomszéd és a kuplung csere

Akik vezetünk, mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a kuplung az autó egyik legfontosabb része. Ha működésképtelenné válik, az bizony akár elindulásunkat is megakadályozhatja és kuplung cserére kényszeríthet minket.
Alapvetően óvatosan vezetek. Éppen ezért soha nem gondoltam, hogy ez a jelenség családunkban is aktuálissá válhat. Egy hétfő reggel mégis bekövetkezett. Gyermekeimet vittem volna iskolába. Természetesen szomszédom mint mindig, akkor is segítségemre sietett.

A kuplung csere bizony soha nem jon jokor - extraautoszerviz.hu

Nagyon hálás voltam neki. Mert előbb elvitte gyermekeimet, majd haza érkezve megkíséreltünk életet lehelni az autóba. Nehezen, de sikerült. Hogy ne egyedül induljak útnak, velem tartott. Vezetés közben azonban folyamatosan azt éreztem, hogy kizárólag akadozva vagyok képes sebességet váltani. Jeleztem neki a helyzetet. Ő azonnal tudta, hogy mi a megoldás.

– Ha rám hallgatsz, most az Extra Autó Kft. szervize felé vesszük az irányt. Én nem túl régen voltam náluk hasonló helyzettel. Egy nap alatt megoldották.
– Hogyan?
– Szettben történő kuplung cserével.
– Rendben, de előbb hívjuk fel őket és egyeztessük érkezésünket.

Az általam nem tervezett, de igazán jól sikerült kuplung csere

Ahogy kértem, úgy cselekedtünk. Szomszédom telefont ragadott. Elmondta, hogy kiről és milyen autóról van szó. Tudta, hogy vállalni fogják. Az Extra Autó Kft. ugyanis márkafüggetlen szervizként működik. Azonnal mehettünk. Szomszédomat már ismerősként üdvözölték, de én is barátságos fogadtatásban részesültem. Kellemes légkör fogadott. Pár perces, az autó és vezetési stílusom megismerésére irányuló beszélgetést követően pedig megkezdődött a szakmai munka. Rövid időn belül egyértelművé vált, hogy amit szomszédom feltételezett, az beigazolódik. Vagyis a kuplung cseréje elkerülhetetlen. Felvilágosítást kaptam arról is, hogy a kuplung cseréjét szettben fogják elvégezni. Ez ugyanis tartós használatot, hosszú távú funkcionalitást biztosít. Ha vigyázok rá, akkor egy életre is szólhat. Igaz, hogy ára is lesz a munkának. Vállaltam ezt az áldozatot. Pár óra és egy teljesen más autót kaptam vissza, mint amiből kiszálltam. Mondtam is szomszédomnak, hogy ezt bizony öröm vezetni. Ma már tudom, hogy autóm javíttatása, műszaki vizsgára történő felkészíttetése kizárólag az Extra Autó Kft. munkatársainak közreműködésével lehetséges. Ismerőseim, barátaim, munkatársaim körében is terjesztem hírüket. Akit csak lehet, hozzájuk irányítok!