Rémálom az Elem utcában

Rémálom. Amit csak az ellenségeimnek kívánok: Tehetetlenül állsz az út szélén, autódból dől a füst és a gőz egy meghatározhatatlan kombinációja. Mintha a lelkét adná ki a szeretett járgány. Várod a trélert, ami majd elviszi a drágát. Szó szerint. Tudod, hogy ezt már nem fogod olcsón megúszni. Bárcsak időben elvittem volna egy budapesti autószervízbe. De nem vittem és ez nyilvánvaló hiba volt. Kopogott. Na és? A hifi mindig elnyomta. Füstölt is, de ez legyen a mögöttem haladók gondja. Ritkán tolatok annyit, hogy zavarjon. Megint itt volt egy autószervíz Budapest mittoménmelyik kerületében és megint nem álltam meg, mert siettem. Na jó, de mikor nem siet annyira az ember, hogy jókedvűen beüljön akár órákra egy budapesti autószervíz ügyfélvárójába, amíg szívműtétet hajtanak végre a kocsiján? Most már én is tudom: soha nem kéne ennyire sietni.

Most, hogy itt állok egy rakás füstölgő romhalmaz mellett, ami pár perce még az élettársam volt, akire mindig számíthattam, már minden világos. A hónap legfontosabb tárgyalására siettem volna. Nyomtam neki ezerrel – nyilvánvalóan csak a KRESZ adta szabályokon belül –, aztán krakk, nyekk, csirr, pakk és csend, vízgőz, masszív égett olajszag. Az álmoskönyv szerint ez nem jó jel.

A megoldás neve: Extra autó autószervíz, Budapest.

Nyilvánvalóan zseniális védőangyalom van. Nemcsak azért, mert miközben az orrom elé köpte a kocsim a lelkét, nem sérült meg senki, hanem azért is mert szinte azonnal beugrott egy budapesti autószervíz neve, amit a gondviselés a lakásom közelébe helyezett el évekkel ezelőtt. Ha nem mennék el minden nap mellettük, esélyem se lenne, hogy beugorjon a nevük: Extra Autó autószervíz Budapest. Okostelefon, Google és néhány pillanat múlva már hívom is őket. Rokonszenves hang vette fel, ami már önmagában nagy szó, ha egy autószervízről van szó Budapesten. Elmesélem mit látok és mit érzek, amire együttérző hümmögés a válasz. Nem ez a legközelebbi autószervíz Budapesten, de örülök, hogy beugrott a nevük. Most már emlékszem, hogy egy haverom dicsérte is őket. Remélem velük vége a rémálmomnak.