Fektarcsa csere egy kis kerulovel - extraautoszerviz.hu

Látogatás az autószerelő műhelyben

Amikor a soron következő műszaki vizsga előtt elmentem a jól bevált autószerelő műhelybe, nem várt meglepetésben volt részem. Az autóm átvizsgálása után ugyanis közölték velem, hogy nemcsak a fékbetéteket kell újakra cserélni, de féktárcsa cserére is szükség lesz.
Mivel nem vagyok hozzáértő, azt hittem ez majd jelentősen megnöveli a szerelésre fordított idő hosszúságát, megnyugtattak, hogy felesleges ezen aggódjak. Ma megrendelik a szükséges alkatrészeket, holnapra itt vannak, és be is rakják. Körülbelül egy órás művelet az egész. Elő is kaptuk gyorsan a forgalmit és a szaki a benne szereplő adatok alapján meg is rendelte a szükséges dolgokat, köztük azt is, ami a féktárcsa cseréhez kell. Meg is beszéltük, hogy másnap hány órakor mehetek majd vissza a kocsiért, és addigra már a műszaki vizsga is meglesz.

Féktárcsa csere nem várt bonyodalmakkal

Már éppen indultam volna a szervizbe, amikor megcsörrent a telefonom. Az Extra Autótól hívtak, hogy egy nem várt nehézségbe ütköztek a féktárcsa cserével kapcsolatban, így sajnos át kell tenni a műszaki vizsga időpontját későbbre.
Az történt ugyanis, hogy az autóalkatrész kereskedőtől, nem tudni miért, nem a megfelelő alkatrész érkezett, így a féktárcsa csere időtartama jelentősen meghosszabbodott. Meg kellett várni ugyanis, amíg visszajöttek a hibásan küldött alkatrészért, és hozták a megfelelőt. Amúgy sem vagyok a szerencse kegyeltje, de nem akartam hinni a fülemnek, hogy nekem még egy féktárcsa csere sem mehet zökkenőmentesen.

Végül mindig minden megoldódik

Nagy szerencsém volt a szerencsétlenségben, hogy az Extra Autó kiemelt ügyfélnek számít ennél az alkatrész kereskedőnél, így a féktárcsa csere a tévedések ellenére, még aznap megtörténhetett. Az pedig plusz jó pont, hogy időben jelezték felém a problémát, és azt, hogy később lesz kész az autóm. Összességében tehát jól végződött a féktárcsa csere története, így most teljesen nyugodtan vehetek részt a forgalomban a tökéletes műszaki állapotban lévő gépjárművemmel, és ez a legfontosabb!