Szukseges rossz, vagy eletunk nelkulozhetetlen resze az autoszerviz - extraautoszerviz.hu

Hogyan és miért lett „jó barátom” az autószerviz?

Rokonságomban két személy is autószerelő. Természetes tehát, hogy soha nem tulajdonítottam jelentős szerepet életemben az autószerviznek. Sőt! Engem autószervizben nem láttak. Valami azonban ebben a kérdésben megváltozott. A változást pedig egy nem várt megállás okozta. A legtermészetesebb, hogy közvetlenül azután, miután elhoztam autómat rokonunktól, aki szokásához híven mindent rendbe tett rajta. Amikor pedig a nem várt, „kényszer” megállás bekövetkezett, telefonon sem lehetett elérni. Természetesen azóta sem lehet. De személyesen legalább sikerült már találkoznunk. Az sem volt véletlen. Amikor asztalhoz ültünk ebédnél, nekem szegezte a kérdést:

  • Miért nem hozod sem hozzám, sem testvéremhez az autódat?
  • Miért vinném? – kérdeztem vissza -, majd folytattam:
  • Azért, hogy életveszélyes állapotban kapjam vissza?
  • Miért, ez előfordult? – kaptam meg a kérdést.
  • Elő bizony. – Válaszoltam. Majd folytattam: Amikor legutóbb nálatok volt, csak az volt a szerencsém, hogy megállt út közben. Így ép bőrrel megúsztam. Azóta autószervizbe viszem. Drágább és időigényesebb, de megbízható.

Autószerviz választás, hogy az ne szükséges rossz legyen

Szerencsésnek mondhattam magam. Munkahelyemen és baráti körömben egyaránt sokan fordultak meg különböző autószervizekben. Így kaptam referenciákat is. Nálam a pontosság, precízség, minőségi tájékoztatás a három alappillér. Ez életem minden területén jellemző rám, most sem lehetett másképp. Döntésemet azonban egy percig sem bánom. Bár többet fizetek, sokszor kevesebbet várok, mint az otthoni autószerelő műhelyben végrehajtott javításra. Bármiről legyen szó, mindig rendelkezésemre áll valaki. Autóm pedig megbízhatóbb, mint új korában. Az alkatrészeket sem nekem kell beszereznem. A kiválasztott szerviz munkatársai megteszik ezt helyettem. Természetesen az árat mindig megbeszélik velem az alkatrész megrendelését megelőzően. Nem kell előre egyeztetnem. Bármikor mehetek. Sőt! Ha apró beavatkozásról van szó, de a szaktanácsadás nem elég, ők jönnek. Úgy gondolom, több érv szól mellette, mint ellene. Tehát több szempontból is érdemes volt rokonaimat megbízható szervizre cserélnem. Csak ajánlom, akinek fontos autója, tegyen így. Törődjön vele szakszerűen! Én már tudom, hogy érdemes!