Autoklima toltes, a komfortos nyari utazas zaloga - extraautoszerviz.hu

Szép nyári nap

Gyönyörű nyári napunk volt, amikor munka után hazafelé indultam. A forgalom nagy volt, mint mindig. Amikor beszálltam a kocsiba, és beindítottam a motort, a következő mozdulatom az volt, hogy idén először bekapcsoltam a klímát. Egy-két perc múlva már tudtam, hogy valami nincs rendben. A klíma levegője egyáltalán nem volt hűvös, inkább egy langyos fuvallatra hasonlított, ami egyáltalán nem volt kellemes a hőségben araszolva. Leengedtem az ablakokat, és már hívtam is a férjem, hogy mi a teendő ilyenkor?
A párom azonnal mondta, hogy szerinte autóklíma töltés lesz ebből a tünetek alapján. Felhívta a szervizt, ahova az autókat hordjuk, és pár perc múlva már csörgött is, hogy vigyem oda a kocsit, várnak a szerelők.

Nincs nagy baj, csak autóklíma töltés kell

A szakemberek meghallgatták, hogy mit tapasztaltam, majd maguk is megbizonyosodtak róla, hogy az autó klímája nem hideg levegőt fúj az utastérbe. Nincs nagy baj, csak autóklíma töltés kell – hangzott a szerelő diagnózisa, és egyben az autó klímájának szükséges terápiás megoldása is.
Azt is megtudtam, hogy idővel bizony szükséges az autóklíma töltés műveletének elvégzése, hiszen az évek alatt a hűtőközeg képes rá, és csak úgy köddé válik, elszivárog a rendszerből. Érdemes minden szezon előtt ellenőriztetni a klímahűtő állapotát és a hűtőközeget is, hogy ne a legnagyobb melegben derüljön ki, hogy hiba van a rendszerben.

Kedves és hozzáértő, rendkívül gyors kiszolgálás

Az Extra Autó Kft. most már az én kedvencem is. Eddig csak azért nem volt, mert mindig a férjem, János hordta ide az autókat, ha valamit szerelni kellett rajtuk. Az autóklíma töltés szükségessége azonban engem is idehozott, és már megértem a férjem rajongását ez iránt az autószerviz iránt. Barátságos volt a fogadtatás, gyors a diagnosztika, és szakértő módon hárították el a hibát. Nem tudom máshol meddig tart egy autóklíma töltés, de én még aznap délután 22 fokos utastérben autózhattam haza, szóval nagyon rövid idő alatt megoldódott a problémám.
Az autóklíma töltés eredménye azonnal érezhető volt, ismét kellemes hőmérsékletben, komfortos körülmények között autózhattam. Szerintem ez azért is fontos, hogy a sofőr jobban tudjon koncentrálni a forgalomra, és az aktuális helyzetekre a közlekedésben. Köszönöm a segítséget!